Előzetes: Arsenal - Real Madrid!!!!!!!!!!!!
Totinho 2006.03.08. 19:05
Előzetes: Arsenal - Real Madrid!!!!!!!!!!!!
HAJRÁ REAL MADRID!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
HALA MADRID!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Előzetes: Arsenal - Real Madrid
2006.03.08., Forrás: www.marca.es
Pokoli nehéz mérkőzés vár ma este 20 óra 45 perces kezdettel a Real Madrid csapatára. A királyi gárda a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóján lép pályára az Arsenal ellen idegenben, s csak abban az esetben jut be a legjobb nyolc csapat közé, ha sikerül legyőzni a hétvégi bajnoki fordulón parádézó londoniakat. Ami biztos, hogy nem fogunk unatkozni, sőt az előzetes nyilatkozatok szerint mindkét csapat egyértelműen támadólag fog majd fellépni, így akár gólgazdag mérkőzésre is számíthatunk. A spanyol sajtó is kiemelt helyet szentel a mai rangadónak, s egyes híresztelések szerint a mai ütközet a vezetőedző személyére is kihatással lehet, ugyanis amennyiben a blancók ma kiesnek, akkor Fernando Martín meghozza első radikális lépését: meneszti Juan Ramón López Carót, a gárda jelenlegi szakvezetőjét.
Az első mérkőzés után szinte valamennyi spanyol orgánum hálát adott az égieknek, no meg Iker Casillasnak azért, hogy a visszavágó még nem lefutott, hiszen a Bernabéuban akár két-három góllal is nyerhetett volna Arséne Wenger jól megkomponált csapata. A végén azonban "csak" 0-1-et mutattak az eredményjelzők, így a Real Madridnak ma este elég egy góllal is nyernie ahhoz, hogy továbblépjen. Ez persze nem lesz ilyen egyszerű, ráadásul most már azt sem mondhatjuk, hogy a párharc favoritja a királyi alakulat. A spanyolok tegnap érkeztek meg Londonba, ahol még aznap edzettek a mai mérkőzés színhelyén, a Highbury stadionban. López Caro még mindig nem döntött, hogy Ronaldo vagy Cassano legyen Julio Baptista mellett a másik előretolt ék, ám kétségünk se legyen, már csak percek kérdése és ez is kiderül. A védelem összetétele szintén kérdéses, bár nagyon valószínű, hogy Sergio Ramos mellett majd Raúl Bravo lesz a középső védő, mivel Madridban úgy gondolják, neki talán több esélye lesz futásban felvenni a versenyt az Arsenal francia légiósával Thierry Henry-val, mint mondjuk Iván Helguerának.
Az Arsenal valamelyest nyugodtabban várhatja a mai mérkőzést, már csak azért is, mivel a Highbury teltházas publikuma rendre a tizenkettedik játékost jelenti a szebb napokat is megélt londoniak számára. Wenger csapata a hétvégén a londoni "mini-derbin" 4-0-ra nyert a Fulham otthonában, ennek ellenére a sok hiányzó még az amúgy optimista francia szakvezetőt is aggodalommal töltheti el. Az Arsenal mestere szerint csapatának ugyan van egy gól előnye, ám ez szinte semmit sem jelent, mivel egy Real Madrid ellen ez bármikor tovatűnhet: "Egygólos előnyben vagyunk, de ez semmit nem jelent. Nem szabad azt hinnünk, hogy kivédekezhetjük a meccset, mert az előnyünk nem tekintélyes. De van egy nagyon rugalmas szerkezetünk, ugyanis Reyes egyaránt képes játszani második csatárként és a középpálya szélén is" - mondta Arséne Wenger.
A Real Madrid háza táján kifejezetten optimista a hangulat a mai mérkőzés előtt, egygólos hátrány ide vagy oda. David Beckham szerint, ha csapata jól játszik ma akkor biztos a győzelme, míg Iker Casillas szerint az év eddigi legfontosabb mérkőzése következik este. Raúl Bravo, aki tegnap hosszabbította meg csapatával a szerződését csak ennyit fűzött hozzá csapattársai mondandójához: "Győzelemmel akarom ünnepelni a szerződéshosszabbításomat" - mondta. Tegnap este a Villarreal és a Barcelona személyében két spanyol csapat már kvalifikálta magát a legjobb nyolc csapat közé, ma este pedig itt a lehetőség, hogy a Real Madrid hírnevéhez méltóan szintén bejusson a negyeddöntőbe. A cél mindenesetre egyértelmű: Nyerni kell!
A ma esti várható kezdőcsapatok Arsenal: Lehmann; Eboué, Senderos, Touré, Flamini; Hleb (Diaby), Ljungberg, Cesc, Gilberto Silva, Reyes; és Henry. Real Madrid: Iker Casillas; Cicinho, Raúl Bravo, Sergio Ramos, Roberto Carlos; Beckham, Gravesen, Guti, Zidane; Baptista és Ronaldo (Cassano). Játékvezető: Lubos Michel (szlovák) Helyszín: London, Highbury stadion Kezdés: 20 óra 45 perc; tévé: Viasat3 (23.00).
|