Előzetes: Real Madrid - Alavés
Totinho 2006.02.18. 10:16
Előzetes: Real Madrid - Alavés
Előzetes: Real Madrid - Alavés
2006.02.18., Forrás: www.marca.es
Papíron könnyű feladat előtt áll a Real Madrid csapata, hiszen a blancók ma este 20 órás kezdettel a kiesés ellen menekülő Alavés ellen lépnek pályára a Santiago Bernabéuban. A királyi gárda az elmúlt hetekben – leszámítva a Zaragozában elszenvedett 6-1-es zakót – nagyszerű formát mutat, ráadásul a keddi, Zaragoza elleni kupavisszavágón éppen csak hogy nem sikerült csodát tennie. Ezzel szemben az Alavés háza táján áll a bál – ahogy mondani szokás – de erről majd kicsit később. A találkozót minden bizonnyal teltház előtt rendezik majd, erre utal legalábbis az a tény, hogy tegnap koraeste már csak 2000 szék maradt szabadon.
Mielőtt elkezdenénk a két csapatról egyenként szót ejteni, rendhagyó módon elevenítsük fel a két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzését. Még 2005. szeptember 25-én a Real Madrid 3-0-ra nyert az Alavés otthonában, Ronaldo kettő és Guti egy góljának köszönhetően. Ebben még semmi meglepő és érdemleges dolog nincs, ám a mérkőzést követően Dimitri Piterman, a Deportivo Alavés "mindenese" - mostanra menedzsere - élesen bírálta a fővárosi gárdát, az általuk – éppen ellenük – prezentált "csótányos" gólöröm miatt. A történet gondolom mindenki számára jól ismert, bár annyit azért gyorsan szögezzünk le, hogy az amúgy sokszor túlságosan is akaratos ukránnal akkor nem biztos, hogy senki nem lehetett egyetéreni. A kis történelem óra után gyorsan zökkenjünk vissza a jelenbe, s nézzünk szét, mi újság a két csapat háza táján. Az Alavés a napokban esett túl egy edzőváltás viszontagságain, mivel a baszkok legutóbbi trénere, Juan Carlos Oliva lemondott edzői tisztségéről, állítólag azért, mert Piterman folyton beleszólt a munkájába. Az új edző az argentin Mario Luna lett, aki ma este debütál a vitóriaiak kispadján.
Az Alavés egyébként egyáltalán nincs rossz formában, sőt a baszkok már azt is elérték, hogy ne álljanak a kieső helyek egyikén. A kék-fehérek január 22-e óta nem kaptak ki a spanyol bajnokságban, s mostanra egyre többen vélekednek úgy, hogy az Alavésnek majd sikerülhet megkapaszkodnia az élvonalban. A Real Madrid a keddi, Arsenal elleni Bajnokok Ligája mérkőzés tudatában lép majd pályára ma este, így nem lenne meglepő az, ha López Caro jó pár kulcsemberét a padon jegelné. A királyiak a bajnokságban zsinórban hét mérkőzést nyertek meg, ez pedig mindenféleképpen megsüvegelendő. A spanyol fővárosban ismét hurráoptimizmus lett úrrá, amit nagyban fokoz az a tény is, hogy Raúl kilencven nap kihagyás után ma ismét bevethető állapotban lesz.
A két csapat eddig 10-szer futott össze egymással a Bernabéu stadionban, bajnoki mérkőzés keretében, s ezek alatt a Madrid nyert 9-szer, 1-szer pedig az Alavés. Juan Ramón López Caro annak ellenére, hogy csapata toronymagas favorit a mai mérkőzés előtt egyáltalán nem veszi félvállról a találkozót. A Madrid spanyol trénere tegnap nem győzte hangsúlyozni, hogy csapatának maximális teljesítményt kell majd nyújtania, ráadásul szerinte a számok is óvatosságra intenek: "Nézzük csak a számokat. Jól játszottak a Barcelona ellen és megverték a Málagát és a Deport is. Remek játékosokból állnak; mint Nené, Bodipo vagy Aloisi, emellett nagy önbizalommal érkezhetnek" - fogalmazott López Caro, akivel a blancók egyre inkább meggyőző produkcióval rukkolnak elő. Ma este pedig mi magunk is megláthatjuk, hogy mire lesz elég az Alavés jó formája az ismét csúcsformában futballozó királyiak ellen, akiket nem mellesleg, majd közel 80 ezer ember is segíteni fog a helyszínen. Érdekes összecsapásnak ígérkezik.
A ma esti várható kezdőcsapatok Real Madrid: Casillas; Salgado, Sergio Ramos, Mejía, Roberto Carlos; Helguera; Guti, Baptista, Beckham, Robinho; Ronaldo. Deportivo Alavés: Costanzo; Edu Alonso, Pellegrino, Sarriegui, Coromina; Juanito, Astudillo, Lacen; Bodipo, Nené és Aloisi. Játékvezető: Undiano Mallenco Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu stadion Kezdés: 20 óra; tévé: Sport1
|