Spanyolország - Elefántcsontpart 3-2
Totinho 2006.03.02. 18:15
Spanyolország - Elefántcsontpart 3-2
Spanyolország - Elefántcsontpart 3-2
2006.03.02., Forrás: www.diarioas.com
Fordulatos mérkőzésen aratott 3-2-es győzelmet a spanyol válogatott, a Valladolidban megrendezett barátságos-mérkőzésen Elefántcsontpart legjobbjai ellen. A vendégek ugyan kétszer is vezettek, ám a végén mégis a házigazda örülhetett, köszönhetően Villa, Reyes és Juanito találatainak. A Real Madridból mind Casillas, mind pedig Salgado és Sergio Ramos pályára lépett, ráadásul ez utóbbi csapata egyik legjobbjának bizonyult, a 18 évesen debütáló Cesc Fabregas mellett.
A találkozót hatalmas offenzívával indították a hispánok, gólt azoban nem sikerült szerezniük. Ellenben az elefántcsontparti válogatottal, akik az első valamirevaló akciójukat góllal fejezték be. A 13. percben a spanyol védők bizonytalansága után szerencsés körülmények között Keita elé került a labda, aki egyből Iker Casillas kapujába vágta a játékszert. Ezzel vezetett sokak meglepetésére az idei Afrika Kupa finalistája. A spanyolokat azonban nem fogta meg a gól, s továbbra is nagy nyomást gyakoroltak az "elefántok" kapujára. Különösen Fabregas emelkedett ki a mezőnyből, aki pompásabbnál-pompásabb labdákkal játszotta meg rendre társait. A 24. percben aztán a spanyolok teljesen megérdemelten begyötörték az egyenlítő gólt. Villa elsőre még kihagyta a kihagyhatatlant, de másodjára már sikerült a földön fekvő Tizié kapujába juttatnia a labdát. 1-1!
Az egyenlítő gól után sem változott semmit a játék képe, általánosságban elmondható volt, hogy még a hazaiak kapujuk elé szögezték a vendégeket, addig a Drogbát is soraiban tudó afrikaiak a kontrákra apelláltak. A 38. percben Sergio Ramos előtt adódott a félidő utolsó lehetősége, ám a Real Madrid játékosa ha csak pár centivel is, de a kapu mellé bólintott, így a félidőben 1-1-re állt a mérkőzés.
A második játékrészt viszont álomszerűen kezdték a narancssárga szerelésben futballozó vendégek, s alig 50. másodperc elteltével újra megszerezték a vezetést. Arouna Kone passza után Kalou valami bődületes nagy gólt ragasztott a tán a kapujából kelleténél kicsit kintebb helyezkedő Casillas kapujába, amivel ismét hátrányba került Spanyolország. A 60. percben újfent a vendégek kerültek helyzetbe, ám Kalou lövését Casillas ezúttal bravúrral hatástalanította, még rá egy percre, Fernando Torres találta el a kapufát.
A 73. percben pedig jött az egyenlítő gól, Reyes csodásan helyezett távoli lövése után. Ez sem volt kis gól, ráadásul ez újra erőt adhat Aragonés-éknek. A spanyolok mindent egy lapra feltéve támadtak, gólig azonban egészen a 86. percig nem jutottak. Ekkor viszont Antonio López szöglete után, a jó hat perce pályara lépő Juanito, Tizzié kapujába fejelte a labdát, amivel a spanyolok a mérkőzés folyamán először, de a legjobbkor megszerezték a vezetést, s mint utólag kiderült, a győzelmet is.
A mérkőzés jegyzőkönyve Spanyolország: Iker Casillas; Sergio Ramos, Pablo (Juanito 79), Puyol (Salgado 46), Antonio López; Xabi Alonso (Senna 58), Albelda (Morientes 68), Cesc Fábregas; Villa, Torres (Reyes 65) és Luis García (Joaquín 46). Elefántcsontpart: Tizié; Kante, Meite, Domoraud (Tichressoua 46), Akale; Keita (Kalou 46), Zokora (Fae 83), Yaya Touré, Boka (Kouassi 46); Arouna Kone (Traoré 76) és Drogba. Játékvezető: Pasquale Rodomonti (olasz) Gólok: 13. perc Keita 0-1, 24. perc Villa 1-1, 46. perc Kalou 1-2, 73. perc Reyes 2-2, 86. perc Juanito 3-2 Helyszín: Valladolid, Nuevo José Zorrilla stadion (20.249 néző)
Sárgalapot Kouassi (49) illetve Sergio Ramos (64) kapott. A mérkőzés a rasszizmus elleni küzdelem jegyében zajlott. Az összecsapás egyperces gyászszünettel indult, az egykori spanyol válogatott, Telmo Zarra emlékére.
|