Segunda División: Valladolid - RM Castilla 1-0
Totinho 2006.03.06. 18:56
Segunda División: Valladolid - RM Castilla 1-0
Segunda División: Valladolid - RM Castilla 1-0
2006.03.06., Forrás: www.diarioas.com
A Real Madrid Castillának nem sikerült megszereznie sorozatbeli harmadik idegenbeli győzelmét, mivel a Valladolid gárdája tegnap este 1-0 arányban legyőzte a fővárosiakat. A Valladolid nagyszerűen játszott, a hivatalos jelentések szerint, ez volt a lila-fehér alakulat eddigi legjobb mérkőzése az idei kiírásban, ám azt mindenképpen meg kell említeni, hogy a blancók az egész második félidőt emberfórban játszhatták, mivel a találkozó játékvezetője a félidő vége előtt néhány másodperccel kiállította Sousát, de pontot így sem sikerült szerezniük.
A Castilla egyértelműen jobban kezdte a mérkőzést, ráadásul a hazaiak kapusa Jacobo, meglehetősen bizonytalan volt a találkozó első minutumaiban. Az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott, ám a brazil Filipe lehetőségénél a Valladolid hálóőre résen volt. Majd a 4. percben Adrián Martín találta el a kapufát, így pár perc után a Nuevo José Zorrilla publikuma elégedetten nyugtázhatta, a nagy rohamokat sikerült megúszni bekapott gól nélkül. Azonban a 10. percben újra Miguel Angel Portugal csapata került helyzetbe, viszont a gólkirály jelölt Roberto Soldado nem találta el Jocobo kapuját.
A félidő vége előtt néhány perccel pedig nagyban romlott a Valladolid esélye, ugyanis a játékvezető egy csúnya belépő után kiállította a hazaiak játékosát Sousát, így a hátralévő egy félidőt, tíz emberrel volt kénytelen lejátszani a vendéglátó. Ez azonban inkább feldobta, mint sem lehangolta a Valladolidot, hiszen a második félidő második percében Víctor dolgoztatta meg Cobeño-t. Az 52. percben viszont jött az, amire csak kevesen gondoltak ekkortájt, főleg közvetlenül a kiállítás után. A Valladolid Llorente egyéni akcióját követően tíz emberrel is megszerezte a vezetést! Érhető módon a Castilla ezután minden egy lapra feltéve próbálkozott, de a jól és lelkesen védekező hazaiak hátsó alakzatát csaknem sikerült áttörniük.
Helyzetek pedig adódtak, a 78. percben Solado lőtt mellé, míg közvetlenül a lefújás előtt Jurado sem találta el a kaput, így a Valladolid kisebb meglepetésre, 1-0 arányban megverte a Real Madrid Castillát. A madridiak számára fény az éjszakában – ha lehet ilyen erősen fogalmazni -, hogy a mérkőzés 76. percében, többhetes kihagyás után ismét pályára lépett Javier Balboa. A világot azonban ő sem tudta megváltani, így a Real Madrid Castilla a 8. helyről a 10.-re csusszant vissza.
Real Valladolid: Jacobo; Sanchez, Ramis, Mario, Baraja; Morales, Sousa, Alvaro (Victor 45), Capdevilla (Hernández 45); Tote (Chema 60) és Llorente. RM Castilla: Cobeño; Duque, Ángelo, Arbeloa, Filipe; De la Red, Javi García (Balboa 76) (Ernesto 75), Valero, Adrián Martín (Negrero 55); Jurado és Soldado.
A mérkőzés játékvezetője az andalúz Paradas Romero volt. Sárgalapot Alvaro, Iván, Ramis, Oscar, Jacobo, Chema, Valero, Arbeloa, Negredo, Soldado és Javi García kapott. Az első félidő 45. percében Sousát kiállították. A Nuevo José Zorrillában jó fél ház volt.
|