Mallorca - Real Madrid 2-1: AKARÁS NÉLKÜL NEM MEGY
Totinho 2006.02.27. 19:05
Mallorca - Real Madrid 2-1: AKARÁS NÉLKÜL NEM MEGY
Mallorca - Real Madrid 2-1: AKARÁS NÉLKÜL NEM MEGY
2006.02.27., Forrás: www.diarioas.com
Sorozatban hat bajnoki győzelem után kapott ki a Real Madrid csapata tegnap este, a baleári-szigeteken található Son Moix stadionban, a Mallorca ellenében. A mérkőzés pedig nem indult rosszul a blancók számára, hiszen Sergio Ramos fejesgóljával sokáig a vendégek vezettek, ám a második játékrészben a Mallorca fordított, és ha kisebb szerencsével is, de teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést az enerváltan játszó Real Madrid ellen. A találkozó krónikájából nem hagyhatjuk ki, hogy a mérkőzés alatt végig heves esőzés nehezítette a csapatok dolgát, így élvezetes játék nem alakult ki.
Pedig az előjeleket figyelembe véve, optimisták lehettek a Real Madrid szurkolói, hiszen López Caro csapata legutóbbi hat bajnokiját egyaránt megnyerte, mi több, a legutóbbi három mérkőzésen még csak gólt sem kapott. Raúl Bravo az utolsó pillanatban bekerült a kezdőcsapatba, aki Sergio Ramosszal karöltve alkotta a vendégek középső védelmét, inkább kevesebb mint több sikerrel. A mérkőzés kezdete előtt Madridban már tudták, hogy a Valencia csak 1-1-re volt képes a Getafe ellen, így ha a Real Madrid nyert volna, akkor a második helyre lépett volna előre. A találkozót egyértelműen a Mallorca kezdte jobban, s az első percekben teljességgel a saját kapuja elé szögezte a Real Madrid csapatát, ám komolyabb lehetőségig a "szigetlakók" sem jutottak. Kifejezetten alacsony színvonalú és unalmas mérkőzésnek lehettek szemtanúi a Son Moixba kilátogatók. Az első említésre méltó esemény a 23. percben történt, amikor a dán Gravesen a tizenhatos vonala előtt pár centivel csúnyán szabálytalankodott a hazaiak egyik legjobbjával, az argentin Pischulichivel, amiért a játékvezető szabadrúgást ítélt, rendkívül ígéretes helyzetből. A labda mögé Arango állt, s lövése alig kerülte el Casillas kapuját. A 31. percben aztán Navarro szabálytalankodott Julio Baptistával szemben, ami után Iturralde González ugyancsak szabadrúgást ítélt. David Beckham állt a labda mögé, aki remekül ívelte be a játékszert, s ugyanilyen remekül érkezett Sergio Ramos is, aki szép mozdulattal Prats kapujába juttatta a labdát. Heves esőzés ide vagy oda, a királyi gárda a papírformának megfelelően megszerezte a vezetést. A Mallorca azonban nem adta fel, illetve talán az a helyes ha azt mondjuk, hogy a Madrid továbbra is csak lézengett a pályán. A 37. percben Arango került ziccerbe, de helyezett lövését Iker Casillas nagy bravúrral hárította. A félidő vége előtt három perccel a Real Madrid előtt is komoly helyzet adódott, viszont Ronaldo nem tudott túljárni a jól helyezkedő Prats eszén, így a vendégek megúszták az újabb gólt. Ennyire telt a két csapat erejéből az első félidőben, a második játékrészben joggal remélhettük a jobb folytatást.
A második félidőben mindenesetre minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt. A Mallorca erőtlenül próbálkozott, míg a Real Madrid még csak nem is erőlködött. A távoli lövések mindkét fél részéről elmaradtak, pedig köztünk legyen szólva, ilyen ázott talajon talán érdemes lett volna legalább próbálkozni. Az 52. percben Doni lövése vágódott le szerencsétlenül Raúl Bravoról, miután a labda pont a szemfüles Arango elé került, akit Sergio Ramos a tizenhatoson belül csak lerántani tudott. A játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott, majd a megítélt büntetőt Pischulichi lőtte hidegvérűen a kapu közepébe. Ráfázott a Real Madrid a könnyelmű és lelketlen játékra, a Mallorca ugyanis ezzel a találattal egyenlített. A blancók ezután próbáltak váltani, ám a jó játék a továbbiakban is elmaradt, ráadásul a Mallorca kontrái rendre magukban hordozták az újabb gólt. A mérkőzés utolsó tizenöt percében az esőzés tovább fokozódott, mintha csak dézsából öntötték volna. Utólag elmondhatjuk, hogy a Madrid játékosai nem tudtak alkalmazkodni a felázott talajhoz, s talán éppen emiatt, a 81. percben a Mallorca átvette a vezetést. Arango lépett ki könnyedén a madridi védők mögül, miután elhúzta a labdát a kifutó Casillas mellett, végül pedig könnyedén helyezett az üres kapuba. A mallorcai zivatarban a hazaiak megszerezték a vezetést, s ezzel roppant nehéz helyzetbe hozták a Real Madridot. López Caro csapata a bekapott gól után mindent egy lapra feltéve támadott, helyzetig azonban nem jutott, hacsak Cassano 83. percben megeresztett beadásszerű lövését nem vesszük annak, ami után a labda a felsőlécről pattant ki. A végeredmény 2-1 a Mallorcának, a Real Madrid sorozatban hat bajnoki győzelem után szenvedett ismételten vereséget. Rossz előjel ez a szombati, Atlético Madrid elleni városi rangadó előtt, ahol a tegnapinál lényegesen jobb játékra lesz szüksége a blancóknak, máskülönben a nagyformában lévő Atlético könnyen borsot törhet nagyhírű riválisa orra alá. A Madrid hátránya ezzel a vereségen immáron tíz pont az éllovas Barcelonával szemben, ami a hátralévő tizenkét forduló ellenére is, kicsit soknak tűnik...
A mérkőzés jegyzőkönyve Real Mallorca: Prats; Cortés, Ballesteros, Tuni (Campano 77), Navarro; Basinas, Nunes, Doni, Jonás; Pisculichi (Farinós (87) és Arango (Okubo 92). Real Madrid: Casillas; Cicinho, Sergio Ramos, Raúl Bravo, Roberto Carlos; Gravesen, Beckham (Salgado 63), Zidane, Robinho (Cassano 77); Baptista (Raúl 65) és Ronaldo. Játékvezető: Iturralde González (Baszk Bírótestület) Gólok: 32. perc 0-1 Sergio Ramos, 52. perc 1-1 Pischulichi (11-es), 81. perc 2-1 Arango Helyszín: Mallorca, Son Moix stadion (18.000 néző)
Sárgalapot Gravesen (22), Zidane (35), Sergio Ramos (51), Jonas (70), Tuni (71), Doni (73) és Navarro (83) kapott. A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött, az egykori spanyol válogatott és Bilbao játékos, Telmo Zarrának az emlékére. A mérkőző felek dolgát végig heves felhőszakadás nehezítette. A VIP-páholyban jelen volt Samuel Etoo, a Barcelona kameruni vendégmunkása. A Primera División 25. fordulójában még további kilenc mérkőzést rendeztek a hétvége folyamán. Ezeknek eredményei: Alavés-Racing 2-1, Bilbao-Villarreal 1-1, Espanyol-Sevilla 5-0, Celta-Cádiz 2-0, Betis-Real Sociedad 2-0, Valencia-Getafe 1-1, Osasuna-Deportivo 1-2, Atlético Madrid-Málaga 5-0 és Zaragoza-Barcelona 0-2.
Meccsről Képek:
|