Segunda División: RM Castilla - Sporting 1-1
Totinho 2006.02.26. 13:27
Segunda División: RM Castilla - Sporting 1-1
Segunda División: RM Castilla - Sporting 1-1
2006.02.26., Forrás: www.madridista.hu
Pontosztozkodás született e tegnapi Real Madrid Castilla-Sporting Gijon mérkőzésen. A találkozót kifejezetten nehéz időjárási körülmények között játszották, ugyanis amellett hogy az eső szinte végig zuhogott, még az erős szelet is el kellett viselnie a csapatoknak. A két fél előtt egyaránt megvoltak a győzelemhez szükséges lehetőségek, ám nem éltek velük, így a végén maradt az igazságos 1-1-es eredmény.
Nagy hidegben kezdődött a mérkőzés, s talán éppen ez nyomta rá a bélyegét a két gárda első percekben mutatott teljesítményére. Az első helyzetecske a 15. percben Javi García előtt adódott, ám lövése nem találta el a vendégek kapuját. A Gijon hálóját egyébként a Zamora-díjra is pályázó Roberto védte, míg a Real Madrid Castilla csatársorában ott volt Roberto Soldado, aki meg a gólkirályi címre aspirál jó eséllyel. A hátralévő percek többek között kettőjük nagy ütközetét is hozta.
A Sporting szinte csak védekezett, mégis a 16. percben, David Karanka passza után Gerardo révén ők szerezték meg a mérkőzés első gólját. Érdekes, hogy a gijoniak majd 600 perc után szereztek ismét gólt, sajnálatos módon épp csapatunk ellen... A hazaiak ezt követően mindent elkövettek az egyenlítő találat érdekében, azonban a 23. percben Jurado, a 43. percben pedig Soldado sem tudta bevenni a gijoni kaput, így a félidőben kisebb meglepetésre 1-0-ra a vendéggárda vezetett.
A második játékrészt agresszíven kezdte a Castilla, s az 53. percben csakis Roberto kapus mentette meg a Sportingot a bekapott góltól. Rá négy percre ismét a Castilla került helyzetbe, ám Javi García lehetősége után Roberto ismét a helyén volt. Egyre inkább beszorult a Gijon, aminek eredményeképpen a Real Madrid Castilla egyenlített. Az 59. minutumban Soldado kapott egy remek átadást Adrián Martíntól, miután a gólkirályi cím várományosa Roberto kapujába lőtt. 1-1!
A hátralévő percekben újabb találat már nem esett, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét fél előtt adódtak még lehetőségek. A gól után hat percre például megint Roberto kapusnak kellett hárítania, míg a 84. percben Gerardo lövése után Codinának is a helyén kellett lennie. A végeredmény tehát 1-1, ami jól visszatükrözi a két csapat tegnap esti teljesítményét.
RM Castilla: Codina; Duque, Angelo, Arbeloa, Agus; De la Red, Javi García (Ernesto 70); Borja Valero, Adrián Martín (Jotha 72), Jurado (Negredo 86); Soldado. Sporting Gijon: Roberto; Sastre, Jorge, Jeffrey Hoogervorst, Dorado; Enguix, Gerardo (Pedro 86), Javi Fuego, Juan (Michel 73); Pablo Alvarez és Karanka (Biagini 88).
Gólok: Gerardo (16) illetve Soldado (59).
A mérkőzés játékvezetője Arcas Piqueres volt. Sárgalapos figyelmeztetésben Soldado illetve Juan és Enguix részesült. A Valdebebas-parkban 2.000 néző volt jelen.
|